A gyermekem az igazi tükröm :)

Akinek gyermeke van, tudja, hogy Ő a legjobb tükör számára. Én is így vagyok ezzel. Sok esetben köszön vissza az, hogy hangosabban szólnak a tettek, mint a szavak. A dackorszak idején szembesülök azzal, hogy nem mindig könnyű úgy viselkedni, ahogy "kellene". Nem mindig tudom, hogy mit csináljak az adott szituációban. Ez leginkább akkor jön elő, amikor itt van az apja látogatóban. A konfliktus hamar kialakul, és nem mindig úgy reagálok, ahogyan szeretném. Nati ezt látja, és ez visszaköszön a mindennapokban. Azt is tudom, hogy ezt nekünk kell megoldani. Felnőttként kell ezt helyesen kezelni. Hibáztathat az ember bárkit, de leginkább saját magát tudja konrollálni, és ezáltal megoldani a helyzetet. Nem egyszerű egy olyan emberrel dűlőre jutni, aki felnőtt testben gyermek maradt. Nehéz példát mutatni a gyermeknek úgy, hogy az, akinek támogatnia kellene, még inkább rá tesz egy lapáttal. Azt gondolom, hogy ha már úgy alakul két ember között, hogy nem tudnak együtt élni, és van gyermekük, akkor legalább a gyerekekért kellene normálisan bánni a másikkal. Ez a gyakorlatban sokszor nem valósul meg. Sajnos. Egy biztos: a gyermek minden lát, hall, és mond, amit a környezetében tapasztal, és tökéletes tükröt tart elénk.