Minden nézőpont kérdése

Már több, mit egy hónapja dolgozom az új munkahelyen. Nem tudom azt mondani, hogy ez így jó. Azt tudom, hogy most ez van, de változtatnom kell rajta. Tisztában vagyok azzal, hogy a sorsunkat mi alakítjuk, és a gondolatokat senki más nem tölti a fejünkbe, azokról is mi döntünk. Újra olvasom a Reggeli ambícióbombákat Zig Ziglartól (Az vagy, amire gondolsz). Eléggé megvisel a napi 4 óra utazás. A 8 óra munka nem is annyira megterhelő. Azt viselem nehezen, hogy egyik kiszolgáltatottságból a másikba kerültem. Ezt egy kicsit kifejtem: eddig az volt a gond, hogy nem tudtam eltartani magunkat, mert nem volt munkám. Most van munkám, de mégis segítségre szorulok, mert Natit se vinni, se hozni nem tudom az oviból. Ez mélységesen rosszul érint. Ahogy teltek a napok egyre inkább arra jöttem rá, hogy egyet léptem előre, de sokszorosát vissza. Van ugyan munkám, de még fizetést nem kaptam (mert a munkaügyi központtól csak 28-án kaptam meg a papírjaimat, melyet csak 31-én tudtam odaadni a munkahelyen). Jó, ha a jövő héten lesz fizetésem. Szóval egy dolog megoldódott, de sokkal több probléma jött helyette. Ilyenkor kell az embernek mérlegelnie. Megéri-e ez az egész?! A gyerekemre alig jut időm, a páromról nem is beszélve. Ténylegesen rosszabb lett a kapcsolatom azokkal, akiket szeretek. Ezt felismerve rá kell jönnöm a dolgok helyrehozatalára, ennek az állapotnak a javítására. Hála a páromnak, tisztul a kép, de még sokat kell dolgozni rajta, mert még homályos.