Szenteste

2009.december 24. Szenteste
Ismét szembesültem azzal, hogy mennyire szerencsés vagyok, hiszen élnek a szüleim, és mindig számíthatok rájuk, csak ezt olykor képes vagyok másképpen látni. Amikor olyan szakaszába ért az életem, hogy döntenem kellett, szinte egyértelmű volt, hogy miként döntök. Hazaköltöztem a szüleimhez. Az életemről volt szó, az életünkről, a kislányommal. Volt egy rossz döntésem, majd ez a döntés csak egyre több fájdalmat okozott. Aztán tavaly ilyenkor kiélesedett a helyzet, és 30-án elköltöztünk.
Sok feszültség, és vegyes érzelmek kavarogtak bennem az elmúlt egy évben. Azonban egy biztos: hálás lehetek a szüleimnek, azért amiért olyanok, amilyenek. Pontosan azért, amilyenek tartok ott, ahol. Felismertem a tudás, a tanulás fontosságát, életvezető szerepét. A szülők egy ideig terelgetik gyermekeiket - jól vagy rosszul - aztán a gyermek felnő, kilép az ÉLETbe, aztán úgy éli tovább az életét, ahogy tudja.
Én azt gondolom, hogy kicsit később értem meg, viszafogottabb, "stréber" tanuló voltam az iskolaéveimben. Aztán felnőtt fejjel, már egy gyermek világra hozása után döbbentem rá, hogy milyen képességekkel rendelkezem, és hogy mennyi tévhit, tévinformáció alapján éltem az életemet. Azt kellett tudomásul vennem, hogy igenis felelős vagyok azért ami eddig történt velem, és a VONZÁS TÖRVÉNYE (A TITOK) mennyire működik, ha hiszel benne, ha nem.
Az elmúlt 2 esztendőben több könyvet olvastam el, mint azelőtt összesen. Többnyire önfejlesztő, személyiségfejlesztő könyveket. Tudom, hogy mindezeknek sok hasznát fogom venni. Néhány szerző a kedvencekből: R.T Kyosaki, Nógrádi Bence, Napoleon Hill, Brian Tracy, Tonk Emil, L.R.H. (a teljesség igénye nélkül).
Tudom, hogy a tudás az egyetlen, amit nem lehet elvenni az embertől, minden mást igen. A tanulás sohasem hiábavaló.
A mai nap ismét sokat adott, leginkább érzelmileg. :)